Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszel nagyobb hiánnyal számol

Az Európai Bizottság (EB) a kockázatokat hangsúlyozza, illetve a magyar kormány által kitűzött hiánynál valamivel nagyobb deficitet valószínűsít a konvergenciaprogram értékelésében, de ezzel együtt elfogadhatónak ítéli azt - tudta meg a Napi Gazdaság.


Dátum: 2007-02-07 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:37.763722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Napi Gazdaság úgy tudja, a bizottsági dokumentum elfogadhatónak ítéli a magyar felzárkózás menetrendjét. A lap betekintést nyert a ma nyilvánosságra kerülő anyagba, amely kulcsfontosságúnak nevezi az idei évet. Egy neve elhallgatását kérő bizottsági alkalmazott közölte: páratlan célkitűzés egy év alatt több mint 3 százalékos hiánycsökkenést elérni. Az EB értékelése alapján a tavalyi 10,1 százalékos GDP-arányos deficit az idén 7,4 százalékra apad, míg a kormány 6,8 százalékos hiányra számít.

A brüsszeli testület szerint az igazi próba az idei évre kitűzött költségvetési célok teljesítése lesz: ebben az évben ki fog derülni, mennyire hatásosak a reformok és a takarékossági intézkedések - mondta a szakember, aki a jelentésben szereplő két fontos tényezőre hívta fel a figyelmet. Az egyik a költségvetés folyamatos ellenőrzése, a másik pedig a lakosság elöregedéséből jelentkező anyagi gond. A bizottság nagy kockázatúként tartja számon Magyarországot, vagyis a demográfiai elemzések szerint a nyugdíj és a közegészségügy szembesül majd a korosodással járó külön terhekkel.

Napi Gazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek