Hodorkovszkij: "Szégyenletes színjáték"
Mihail Hodorkovszkij, a YUKOS kőolajipari óriásvállalat egykori elnök-vezérigazgatója, aki jelenleg nyolcéves börtönbüntetését tölti, szerdán "szégyenletes színjátéknak" nevezte az ellene felhozott újabb vádakat.
Dátum: 2007-02-07 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:39.200286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ami most fog történni, teljesen nyilvánvaló. Hamisított álbizonyítékok, hazug tanúvallomások, és végezetül egy gyorsított ítélet" - közölte az egykori olajmágnás a védői honlapján közzétett közleményben.
"Azok, akik a Hodorkovszkij-ügyet koholták, nagyon félnek attól, hogy szabadlábra kerülök, és védeni akarják magukat az előzetes szabadlábra helyezésemtől is" - tette hozzá Oroszország egykori leggazdagabb embere.
Hétfőn újabb vádakat emeltek az orosz ügyészi szervek Mihail Hodorkovszkij és egykori üzlettársa, Platon Lebegyev ellen, amivel a Kreml elejét veheti annak, hogy a két vele szembekerült mágnás feltételes szabadlábra helyezését kérelmezhesse még a 2008-as elnökválasztás előtt.
A két férfit 2003-ban tartóztatták le, majd 2005 májusában 9 évi szabadságvesztésre ítélték állítólagos adócsalás miatt. Az ítéleteket néhány hónappal később a másodfokon eljáró bíróság 8 évre csökkentette. Az újabb vádpontok szerint Hodorkovszkij és Lebegyev annak idején, a Nyitott Oroszország elnevezésű alapítványukat felhasználva, pénzmosást és sikkasztást követett el.
MTI - fidesz.hu