Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott a lengyel belügyminiszter

Lemondott hivataláról szerdán Ludwik Dorn lengyel belügyminiszter, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök pedig jelezte, hogy kormányának átalakítására készül.


Dátum: 2007-02-07 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:39.802513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányátalakítás tervét Jan Dziedziczak kormányszóvivő megerősítette. Közölte, hogy Dorn (aki egyike a Kaczynski testvérek leghűségesebb híveinek) megtartja kormányfő-helyettesi tisztségét.

Dorn lemondásának okát nem közölték. Vannak olyan feltételezések, hogy valamilyen különleges feladatot kap az új kormányban. Nem megerősített hírek szerint tárca nélküli miniszter lesz az új kormányban.

Przemyslaw Gosiewski, a kabinet munkáját összehangoló állandó bizottság elnöke azt mondta, hogy a miniszterelnök még a nap folyamán közzéteszi az új kormány összetételét, de arról nem szólt, hogy mely miniszterek veszítik el tárcájukat.

A lengyel sajtóban olyan meglepő spekulációk jelentek meg, melyek szerint a parlamentben ellenzékben politizáló, jobboldali liberális Polgári Platform (PO) egyik vezetője, Jan Rokita kerülne a belügyminiszteri székbe. Ezeket a feltételezéseket lengyel médiajelentések szerint nem hivatalosan belügyminisztériumi források is megerősítették. Olyan hírek is keringenek Varsóban, hogy Dorn utóda Marek Bienkowski országos rendőrfőkapitány lenne.

Hétfőn távozott posztjáról Radoslaw Sikorski védelmi miniszter. Lemondásának közvetlen kiváltója a radikális nemzeti Antoni Macierewicz katonai kémelhárító főnökkel kialakult viszálya volt. Sikorski kérte a kormányfőtől Macierewicz leváltását, de Jaroslaw Kaczynski elutasította a kérését. Kedden kinevezett utóda, Aleksander Szczyglo ugyanakkor fogadkozott, hogy erélyesen fel fog lépni a kommunista rendszerben magas rendfokozatot szerzett katonák, köztük Wojciech Jaruzelski tábornok, volt államfő lefokozásáért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek