Felháborító Kóka teljes érdektelensége
Felháborító az a teljes emberi érdektelenség, ahogy Kóka János a tegnapi tragikus vasúti balesettel kapcsolatban viselkedik - szögezte le Fónagy János szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-02-07 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:40.699318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett a cinikus távolmaradás mellett, amit tegnap és ma tapasztalhattunk a közlekedési minisztertől - mutatott rá.
Elmondta: már hónapok óta tart az a folyamat, hogy Kóka János csak a pártelnöki harccal van elfoglalva, ami rossz hatással van szakmai tevékenységére. A miniszter még arra sem vette a fáradságot, hogy megszólaljon az ügyben - emelte ki.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában és Magyarországon is példátlan az viselkedés, hogy egy közlekedési miniszter szó nélkül hagy egy ilyen fokú balesetet. Ez elfogadhatatlan magatartás - tette hozzá.
Mint Fónagy János fogalmazott, felelős miniszteri és szakmai irányítói viselkedést vár el a Fidesz a közlekedési minisztertől.
fidesz.hu