Rengetegen emlékeztek meg a diktatúrák áldozatairól
A Terror Háza egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről - mondta Pokorni Zoltán hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte azt is, hogy a diktatúrák áldozataira emlékezve a magyar nemzet nem visszavág, nem megtorol, hanem múzeumot hoz létre.
Dátum: 2002-02-25 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:39.256095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a Terror Háza vasárnapi megnyitóján rengeteg érdeklődő látogatott el a múzeumba és emlékezett meg a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról is egyben.
Pokorni Zoltán elmondta: a Terror Házának megnyitásakor 150 ezer emléklapot osztottak szét az intézmény munkatársai az érdeklődők között.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy a múzeum megnyitásával nem egy újabb "történelemóra tartása" volt a cél.
A politikus nem tulajdonít jelentőséget Kovács László szocialista pártelnök vasárnapi közlésének, amely szerint az MSZP - hatalomra kerülése esetén - megváltoztatná a Terror Házának nevét. - Örülök annak, hogy az esemény kapcsán minden párt megőrizte saját rangját és méltóságát - fogalmazott Pokorni Zoltán.