Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán kulturális támogatást nyert el a Széchényi Könyvtár

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) nyerte el az idén a japán kormány mintegy 95 millió forint értékű kulturális támogatását.


Dátum: 2002-12-16 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:24.428702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összegből a gyűjtemény Zeneműtára felvevő berendezést kap, illetve egy új zenei stúdiót alakíthatnak ki. A 90 millió forint értékű audio-berendezés felvevő és lejátszó egységből, stúdió- és másolórendszerből, audio konferencia-berendezésből, valamint olvasótermi audio rendszerből áll.

A berendezést az OSZK az eddigi gyakorlat szerint japán cégtől vásárolja meg, de nem kizárt a beszerzés más forrásból sem. Az eszközök beszerzésére, szállítására és üzembe állítására a japán kormány nyilvános pályázatot ír ki Japánban.

Az NKÖM sajtóirodájának ismertetése szerint az OSZK vállalja, hogy biztosítja a stúdió működését, és ehhez új munkatársat alkalmaz.

A japán kormány 1991 óta nyújt évente térítésmentes, úgynevezett kulturális segélyt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, majd 1998 óta a NKÖM és az Oktatási Minisztérium felügyelete alatt működő intézményeknek.

A program keretében a korábban Állami Hangverseny Zenekar néven működött Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Állami Operaház, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma egyetem), a Veszprémi Petőfi Színház, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, a Debreceni Csokonai Színház és a Budapesti Történeti Múzeum kapott japán támogatást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek