Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Professzorok Batthyány Köre: Fel kell oszlatni az Országgyűlést!

A Professzorok Batthyány Köre az Országgyűlés feloszlatását látja a válságból kivezető egyetlen alkotmányos útnak, és az ország ügyeit a szívén viselő minden civil szerveződést arra szólít fel, hogy nyilvánítson véleményt ez ügyben.


Dátum: 2007-02-07 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:43.074961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány úgy véli, hogy a hazugságok miatti őszi felháborodás hullámai csillapodnak, és egyre inkább fel meri fedni igazi szándékait. Választási ígéreteit meghazudtolva az állam közösségi feladatainak gyors leépítésébe kezdett. A mostani lépés sorsdöntő: ha az egészségügyi ellátórendszert és az egészségbiztosítást a tervezett módon alakítják át, csak romok és sebek maradnak, és aligha lesz visszaút. Ezután következik az oktatás, a tudomány, a kultúra, a családtámogatás és a nyugdíjrendszer lebontása, és az állam leépül. Sebesen tágul a szakadék a tömegek nyomora és a hálózathoz tartozók luxusa között, de a valóságot elfedő színjáték megy tovább. Vajon az Európai Unió megnyíló pénzforrásaiból kiknek a zsebébe vándorol így a pénz?

A helyzetet a polgárok egyre nagyobb többsége értékeli hasonlóképpen, ellenzéki és szocialista érzelmű szavazók egyaránt. Csak a közfelkiáltás nem hangzott még el: az országnak tiszta viszonyokra, a választók bizalmát élvező kormányra van szüksége! Új kormányt csak új parlamenttől várhatunk, új parlamenthez pedig előrehozott választásokkal lehet eljutni. Erre van szüksége az országnak, mégpedig a lehető leghamarabb.

A jelenlegi helyzet azért zsákutca, mert a reformdüh ilyen körülmények között csak rombolni tud. Egy ellenállásba merevedett néppel szemben még egy kimunkált, átgondolt reform is csak torzó lehetne. A hatalmon levőknek - ha a nemzet javát akarják - meg kell mutatniuk, hogy akkor is el tudják-e nyerni a többség támogatását, ha igazat szólnak, mert többségi támogatás nélkül még igazi reformok is csődbe vihetik az országot. Módot kell adniuk arra, hogy a nép megerősítse vagy megcáfolja, hogy ilyen modernizációt akart-e.

A Professzorok Batthyány Köre az Országgyűlés feloszlatását látja a válságból kivezető egyetlen alkotmányos útnak, és az ország ügyeit a szívén viselő minden civil szerveződést arra szólít fel, hogy nyilvánítson véleményt ez ügyben.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek