Felderítő repülőgépeket küldenek Afganisztánba a németek
Tornado típusú felderítő repülőgépek Afganisztánba küldéséről döntött szerdán a német kormány.
Dátum: 2007-02-07 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:43.975442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kabinet határozata értelmében Németország előreláthatólag hat felderítő repülőgéppel támogatja a NATO-vezette nemzetközi biztonsági erők tevékenységét. A nagykoalíciós kormány döntésének megfelelően a Tornadók a lázadó tálibok állásainak felderítésével, illetve ezzel összefüggésben légi felvételek készítésével segíthetik a NATO-partnereket, közvetlen harci cselekményekben ugyanakkor nem vehetnek részt, azaz ellenséges állások ellen támadásokat nem indíthatnak.
A kabinet döntését ugyanakkor még a Bundestagnak kell szentesítenie. A német parlament várhatóan március elején tűzi napirendre az ezzel kapcsolatos vitát. Amennyiben a Bundestag zöld jelzést ad a felderítő repülőgépek afganisztáni szerepvállalásához, azok április közepén érkezhetnek meg a közép-keleti országba.
A NATO már régóta követelte Németországtól, hogy az eddiginél hatékonyabban vegyen részt az afganisztáni békefenntartásban. A csaknem háromezer fős német kontingens a főváros, Kabul körzetében állomásozik, s az ország északi körzeteit ellenőrzi. Berlin ugyanakkor mindeddig ellenállt annak a nyomásnak, hogy csapatait az ostromlott déli körzetekbe is átvezényelje, mindenekelőtt arra hivatkozva, hogy a korábbi Bundestag-mandátum az északi állomásoztatást teszi lehetővé.
Egyidejűleg az Angela Merkel kancellár vezette kormány a Tornadók küldésével igyekezett elejét venni a NATO-bírálatoknak. Parlamenti jóváhagyás esetén első ízben kerül sor arra, hogy német repülőgépek az ország egész területe - így a déli körzetek - felett is repülhetnek, az általuk felderített célpontokat azután már a partnerek bombázhatják.
A felderítő repülőgépek pontos száma még nem rögzített, de értesülések szerint hat Tornado küldése a legvalószínűbb. Ezek működtetéséhez viszont további katonák Afganisztánba vezénylésére van szükség, s ennek kapcsán Berlinben mintegy 500 fős, pótlólagos kontingenst említenek. Mindehhez ugyancsak parlamenti határozatra van szükség.
MTI - fidesz.hu