Ismét terrorral fenyeget Szilvásy
Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter azt mondta: a nemzetbiztonsági szolgálatok értesülései szerint szélsőségesek állami vezetők meggyilkolását tervezik.
Dátum: 2007-02-07 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:50.212014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Március 15-éig mindenképpen marad a kordon a Parlament előtt - mondta a Miniszterelnöki Hivatal vezetője.
Szilvásy György a Nemzetbiztonsági Kabinet ülése után azzal indokolta ezt, hogy a szakszolgálatok információi szerint szélsőséges csoportok az épület elleni merényletre és állami vezetők meggyilkolására készülnek.
A kancelláriaminiszter elmondta: kezdeményezik az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását, hogy a helyzetről tájékoztathassák a parlamenti erőket.
Szilvásy György közölte: hiteles információk vannak arról, hogy terveiket összehangoló szélsőséges csoportok erőszakos akciókat készítenek elő, meg akarják osztani a rendőrség erejét, és fő céljuk a Kossuth tér megszerzése.
Hozzátette: az Országház épülete, valamint az állami vezetők elleni fenyegetések száma október 23. után megsokszorozódott, a fideszes politikusok pénteki kordonbontó akciója óta pedig újabb fenyegetéshullám kezdődött.
A miniszter azt mondta: a szakszolgálatok a március 15-ei ünnepségek időszakában számítanak az erőszakos akciók csúcspontjára.
inforadio.hu - fidesz.hu