Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hibák az adóbevallás-programban

Nem lehet beírni az APEH honlapjáról letölthető szja-bevallási nyomtatványba a lakáshitel után igénybe venni kívánt szja-kedvezmény összegét. Noha a programnak már a 6.4.20-as változata készült el, ebben a február 6-tól letölthető verzióban sem javították a hibát. Emiatt százezrek kényszerülhetnek kézzel kitölteni az adóbevallásukat, holott a törvény szerint elektronikusan kellene adózniuk. Baj van az önkéntes pénztári átutalásokkal is: a szoftver egyéni azonosítót kér, de csak a pénztár bankszámlaszámát fogadja el.


Dátum: 2007-02-07 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:50.506957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Február 15-ig kell beadnia a személyi jövedelemadóról szóló adóbevallását minden tavaly nem evás egyéni vállalkozónak - akkor is, ha nem főállású vállalkozó -, valamint az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyeknek. A KSH adatai szerint a múlt év novemberében 679 ezer egyéni vállalkozó volt, ebből nagyjából 60 ezren eváztak, így az áfás magánszemélyek nélkül is több mint hatszázezer ember számára jelent adózási határidőt a jövő csütörtöki nap.

Fehér helyett rózsaszín

Közülük többszázezren is lehetnek, akik kézzel kényszerülnek majd elkészíteni az önadózók 0653-as számú nyomtatványát. A dokumentumot ugyan a keretprogrammal együtt le lehet tölteni az APEH honlapjáról, ám az hibás. A nyomtatványkitöltő programban nem lehet írni abba a két sorba - a 105. és a 106. számúba -, amelyben a lakáshitel törlesztése után járó adókedvezményt kell feltüntetni.

index.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek