Jól bevált szocialista blöff
A Fidesz szóvivője régóta jól ismert szocialista blöffnek nevezte, hogy Szilvásy György szélsőséges veszéllyel fenyegetett.
Dátum: 2007-02-07 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:50.815940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az, hogy a kormány szétveri az egészségügyet, azzal jár, hogy a lakosság gyógyszerterhe több mint 30 százalékkal, azaz 50 milliárd forinttal nő 2007-ben - hangsúlyozta Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján. Hozzátette: mindezt a kormány azzal tetézi, hogy az orvosokra akarja hárítani mindennek a felelősségét, és az orvosokat szembe kívánja fordítani a betegekkel. Az a helyzet - folytatta a Fidesz kommunikációs igazgatója -, hogy az egészségügyet a kormány verte szét, amihez jelenleg meg próbál felelősöket kreálni.
A Fidesz felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a betegek után az orvosoknak is hadat üzent a kormány - összegezte pártja véleményét a szóvivő.
Szijjártó a konvergenciaprogramról is szólt. Mint fogalmazott, lehet, hogy a program átmenetileg kismértékű mutatók javulását okozza, de mégiscsak az a helyzet, hogy a konvergenciaprogram következményei súlyosak lesznek, hiszen kizárólag megszorításokra épül. A program tartalmazza például a tandíj bevezetését, a közszférában drasztikus leépítéseket, és a nyugdíjrendszer szigorítását is - sorolta elemeit Szijjártó, rámutatva: ez a program nem más, mint a második Gyurcsány-csomag.
A Fidesz szóvivője régóta jól ismert szocialista blöffnek nevezte, hogy Szilvásy György szélsőséges veszéllyel fenyegetett. "Ha a kormánynak információja van szervezkedésről, akkor lépjen fel ellene, és hiúsítsa meg" - jelentette ki Szijjártó, aki arra is emlékeztetett, hogy először senki sem tudhatta, miért van vasfüggöny a Parlament körül, majd Gergényi határozatára hivatkoztak, később nemzetközi terrorizmus, most pedig szélsőséges csoportok veszélyeztetésére. "Gyurcsány számára a biztonsági kockázatot a gyülekezési jog, és az emberek alkotmányos jogának érvényesülése jelenti" - szögezte le Szijjártó, aki végül ismét felszólította a kormányt arra, bontsák el az Országház körül felállított kordonokat.
fidesz.hu