Kacziba: Rosszul irányították a MTV-székház védőit
A rendőrség ereje nem a vízágyúkban, gumilövedékekben van, hanem az egységében, szervezettségében. A szeptember 18-án, az MTV védelmére kivezényelt alakulatok szervezetlenek voltak, ráadásul rosszul irányították őket, aminek egyenes következménye volt mindaz, amit láthattunk - nyilatkozta Kacziba Antal, az ORFK nyugalmazott bűnügyi főigazgatója.
Dátum: 2007-02-08 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:56.138205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BM egykori helyettes államtitkára a Népszabadságnak elmondta, hogy ma már nincs alkotmányos garanciája a rendőrség politikai befolyástól mentes működésének. A szemben álló politikai erők időről időre megvádolják egymást a rendőrség befolyásolásával, máig nem alkották meg azonban azokat a szabályokat, melyek betartható és ellenőrizhető követelményeket támasztanának a mindenkori rendőri vezetéssel szemben a politikailag elfogulatlan működésre - nyilatkozta a lapnak a volt főrendőr.
Véleménye szerint a rendőrség korántsem mondható alulfinanszírozottnak, mégis évről évre hiánnyal küzd, ez pedig annak köszönhető, hogy olyan feladatokat kap, melyek végrehajtásához nem rendelkezik kellő forrásokkal, ráadásul nem is tartozik hatáskörébe - érvelt Kacziba, példaként említve a sportrendezvények biztosítását. Hozzátette: a rendőrség már a stadionokban elvesztette a Szabadság téri csatát, miután éveken keresztül képtelen volt felülkerekedni a futballhuligánokon.
hirado.hu - fidesz.hu