Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összecsapás a libanoni-izraeli határon

A libanoni hadsereg egységei szerdán késő este rálőttek a Libanon és Izrael határán robbanószerkezetek után kutató izraeli katonákra - jelentette az izraeli katonai rádió.


Dátum: 2007-02-08 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:57.613593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összecsapás olyan környéken történt, ahol izraeli katonák robbanóanyagok után kutattak. Izrael azzal vádolja a libanoni Hezbollahot, hogy bombákat telepített a határhoz. A radikális szervezet azt közölte, hogy még a tavaly nyári háború előtt helyezték el a robbanószereket a térségben.

Az ENSZ erők szóvivője szerint a tűzpárbajt a libanoni hadsereg katonái kezdeményezték, amikor egy izraeli bulldózer áthatolt a biztonsági sorompón, vélhetően azért, hogy megtisztítsa az aknáktól a határmenti területet. Később ENSZ-kéksisakosok vették át az ellenőrzést az érintett libanoni-izraeli határszakaszon.

Az izraeli légierő fokozza berepüléseit Libanon légterébe a szerdai incidens után - jelentette be csütörtök reggel az izraeli közrádióban Alon Fridman tábornok, az északi katonai körzet parancsnokságának vezérkari főnöke.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek