Aláírásgyűjtő akció indítására készül a Pedagógusok Szakszervezete
Ha nem sikerülne az idei bérfejlesztésben megállapodni, akkor aláírásgyűjtést indítana a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - jelentette be a szakszervezet alelnöke egy csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-02-08 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:59.352662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vonatkozó ívet már be is nyújtották az Országos Választási Bizottsághoz. Ha ötvenezer aláírás összegyűlik, a Parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel - tette hozzá Árok Antal. A szakszervezet egyben megkezdte az előkészületeket a február 21-i közszolgálati sztrájkra is - jegyezte meg. Szinte kizárólag pénzügyi szempontok motiválják az intézményátszervezéseket a PSZ által eddig megismert esetekben - közölte Varga László, a PSZ elnöke a rendezvényen. Az érdekvédő szerint ezek az esetek arról szólnak, hogyan lehet a rendszert kevesebb pénzből működtetni, s közben sokszor még a hatályos jogszabályok sem játszanak szerepet. Az vélelmezik, hogy nagyon kemény viták után sok helyen a fenntartók elfogadják az átszervezésre vonatkozó indítványokat, s ez pedagógus álláshelyeket veszélyeztet - közölte.
Varga László elmondása szerint szeptembertől jelentős tőkekivonást eredményez a finanszírozási rendszer megváltoztatása, s a források összesen 20 százalékkal csökkennek majd. Évfolyamonként nagy a szórás, de van olyan osztály, ahol 30 százalékkal kisebb a finanszírozás összege. Az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy legrosszabb esetben akár 15 ezer pedagógus is elveszítheti állását. Radikális csoportösszevonásokra, az intézmények radikális átszervezésére kell számítani - tette hozzá.
A kiosztott háttéranyag szerint 2007-ben jelentős visszaesés következik be a pedagógusok bérében, így ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor a becslések szerint nemcsak reálértékben, hanem nominálisan is csökken a pedagógusok keresete. Az illetménytábla változatlansága mellett a közoktatási törvény keresetrontó hatása 2006 szeptemberétől egyértelműen kimutatható. A keresetek ugyan a nemzetgazdasági átlag fölött maradnának, de már csak 8,7 százalékkal, miközben a szellemi foglalkozásúak átlagától közel 20 százalékkal maradnak el - olvasható a sajtótájékoztató háttéranyagában.
MTI - fidesz.hu