Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezár a váci Forte

Február közepén bezár a nagy múltú váci Forte gyár, a 150 dolgozó munkaviszonya megszűnik, a megegyezés eredményeként összesen 300 millió forint végkielégítést kap, az üzem épületeit, berendezéseit pedig meghirdetik eladásra - közölte az ügyletet lebonyolító Forte-Invest vezetője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2007-02-08 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:01.426683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Máté János elmondta, hogy a múlt század 20-as éveiben, akkor még Kodak néven filmpapír gyártására berendezkedett üzem egészen az elmúlt évekig eredményesen működött, fekete-fehér filmjei külföldön is keresettek voltak. Mivel azonban a részvénytársasági formában tevékenykedő gyár nagy adósságokat halmozott fel, működése gazdaságtalanná vált, ezért a társaság 2005-ben az e célra alakult Forte-Invest szakértői csoportot bízta meg a további működtetéssel. Az új vezetés létszámleépítéssel, korszerűsítésekkel talpra is állította a Fortét, abban az évben már 9 millió forint nyereséget is elkönyvelhetett.

Időközben azonban, a technológiákra vonatkozó, a környezet megóvását szolgáló szigorított EU szabályok miatt egy sor európai filmgyártó cég bezárt, utolsó termékeit nagy mennyiségben, olcsón dobta piacra, ami megpecsételte a váci üzem sorsát is, 2006-ban 200 millió forint veszteség érte, tönkrement. A termelés folytatásához ez év végéig itt is fel kellene hagyni a gyártási folyamatban fontos szerepet játszó freongáz előállításával, a technológia korszerűsítéséhez viszont nincs pénz - szögezte le a szakember.

Az üzem 2 hektáros területét, a rajta lévő épületekkel a tulajdonosok eladják, hozzávetőleg 1,5 milliárd forintot kérnek érte. A berendezések, gépek többségét vashulladékként lehet csak értékesíteni. Mivel Vácott alacsony a munkanélküliség, több nagyüzem is működik a városban, az utcára kerülő dolgozók többsége várhatóan gyorsan el tud majd helyezkedni - tette hozzá Máté János.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek