Bibó István portré avatása az Európai Parlamentben
A Magyar Néppárti Delegáció Bibó István emlékére portrét helyezett el az Európai Parlament épületében.
Dátum: 2007-02-08 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:03.300563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köszöntőjében kiemelte, hogy a mai napon egy olyan emberről emlékezik meg az Európai Parlament, aki nem csak írásaiban és előadásaiban tudott egész Európa számára meghatározó gondolatokat közölni a polgári demokráciáról, hanem sajátos körülmények között is az általa elmondottak szerint élt és dolgozott élete végéig. Ez a példamutatás az, ami ma is a legnagyobb magyar gondolkodók közé emeli.
Orbán Viktor, a megemlékezés ünnepi szónoka beszéde elején felidézte azt a pillanatot, amikor Bibó István 1956 novemberében már csak egyedül ült a magyar parlamentben és az orosz katona nem értette, hogy ha valaki nem kommunista, akkor miért nem fasiszta.
A pártelnök a mai és az akkori magyarországi politikai helyzet között vont történelmi párhuzamot, amikor a mai magyar kormány hatalomgyakorlási módszereit antidemokratikusnak és hazugságra épülőnek nevezte.
Orbán Viktor hangsúlyozta: "Bibó István példája a bátor kiállást is jelenti. Ez jellemezte az elmúlt pénteken a Magyar Országgyűlés és az Európai Parlament képviselőinek együttes akcióját, amikor a Kossuth tér köré vont kordont lebontották." Elmondta: "ezek az emberek saját gyermekeiknek tettek tanúbizonyságot a demokrácia mibenlétéről. Ha az országban ilyen állapotok vannak, akkor szükség van a kiállásra annak érdekében, hogy nehogy egyszer az ország polgárai arra ébredjenek, hogy megint 1989-et írunk."
fidesz.hu