Elvi megállapodás a palesztin nemzeti egységkormányról?
Elvi megállapodás jött létre csütörtökön a szaúd-arábiai Mekkában a palesztinközi tárgyalásokon egy nemzeti egységkormány miniszteri posztjainak elosztásáról - közölte a két fő részt vevő szervezet, a Fatah és a Hamász egy-egy képviselője.
Dátum: 2007-02-08 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:06.075314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy név nélkül nyilatkozó forrás szerint "hét minisztériumjut a Hamásznak, hat a Fatahnak, négy más formációknak, és öt függetleneknek". Mint hozzátette, független személyek kapják a külügyi és a belügyi tárcát.
MTI - fidesz.hu