Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az alkotmánysértő Lamperth menesztését követeli

Áder János, a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője hétfő délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, melynek egyetlen témája volt: az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette Lamperth Mónika őszi, szavazólapokra vonatkozó rendeletét. Hivatalban lévő belügyminisztert marasztalt el választási csalás miatt az Alkotmánybíróság. Történik mindez nem az ötvenes, hatvanas években, hanem 2002-ben, Magyarország Európai uniós csatlakozása előtt.


Dátum: 2002-12-16 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:26.812974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékezetes, hogy az őszi önkormányzati választás kampányának kellős közepén Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter önkényesen megváltoztatta a szavazólapokon a pártok emblémáját. A Fidesz - Magyar Polgári Párt akkor a Parlamentben, nemzetközi sajtótájékoztatón és közleményben tiltakozott a szocialista belügyminiszter törvényellenes lépése ellen.

Akkor Áder János felhívta Medgyessy Péter és Lamperth Mónika figyelmét: 1990 óta nem volt példa arra, hogy egy hivatalban lévő kormány belügyminisztere választási csaláson mesterkedjen. Medgyessy Péter és Lamperth Mónika nem törődtek a figyelmeztetéssel, és a belügyminiszter felügyelete alá tartozó Országos Választási Bizottság hirdetés formájában még országos és megyei napilapokban is közzétette a módosított szavazólapok mintáját. Lamperth Mónika akkoriban leszögezte: "a belügyminiszternek törvényi felhatalmazása van arra, hogy a választások előtt rendeletben szabályozza a szavazócédulák formáját, tartalmát." Lamperth szocialista szokás szerint vádaskodással is felelt a jogos kifogással szemben: "Súlyos politikai vád ez, amely, ha magánemberként értékelném, akkor kimerítené a becsületsértés fogalmát."

Ezzel szemben az Alkotmánybíróság a lamperthi rendeletet megsemmisítette. Ma tehát már leszögezhető: 1990 óta először fordult elő, hogy hivatalban lévő belügyminisztert választási csalás miatt marasztalt el az Alkotmánybíróság - jelentette ki Áder János.

Medgyessy Péternek ezek után egyetlen választása van: meneszti Lamperth Mónika szocialista belügyminisztert - szögezte le a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek