Budapesti ősz: már huszonöt rendőrt gyanúsítanak
Újabb két rendőr gyanúsítotti kihallgatására került sor csütörtökön a Budapesti Nyomozó Ügyészségen; így 25-re emelkedett a szeptemberi és októberi budapesti zavargások elleni fellépéssel összefüggésben meggyanúsított rendőrök száma - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2007-02-08 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:09.064513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvai Attila elmondta, mindkettőjüket hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, ám egyikük sem kívánt vallomást tenni, és a gyanúsítással szemben is ellenvetéssel éltek. A szóvivő közölte azt is: az ügyészséghez több mint 171 feljelentés érkezett a szeptemberi és októberi zavargásokkal összefüggésben. A feljelentők elsősorban hivatalos eljárásban történt bántalmazás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértése miatt fordultak az ügyészséghez.
MTI - fidesz.hu