Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

GVH: az idén fókuszban az átalakuló piacok vizsgálata

A Gazdasági Versenyhivatal az idén elsősorban a monopóliumból átalakuló, liberalizálódó piacokra, a villamosenergia-, a telekommunikációs, a vasúti, a bank-, és a gyógyszerpiacra összpontosítja figyelmét - mondta el Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2007-02-08 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:09.706495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a versenykultúra terjesztését kiemelt fontosságúnak tekintik, és az idén először törvényi lehetőség nyílik arra, hogy a 2006-ban befolyt bírság összegének 5 százalékát, mintegy 450 millió forintot rendezvények szervezésére, kiadványok készítésére, és pályázatok kiírására fordítsák.

Nagy Márta közölte: a GVH vizsgálódik a vezetékes telefonszolgáltatóknál, mivel ezek jelenleg az ADSL internetet csak telefon előfizetés mellett nyújtják. Ám véleménye szerint néhány héten belül megegyeznek a telefonszolgáltatókkal, mégpedig úgy, hogy elkerülhető lesz a versenyhatósági bírság kivetése.

A GVH elnökhelyettese kiemelte, hogy bár a bankszektorban sok a piaci szereplő, de a versenyhatóság még sem elégedett a kialakult versenynek a szolgáltatások színvonalára és árára vonatkozó hatásával, másrészt még hiányzik a piacnyitáshoz nélkülözhetetlen törvény, valamint az új villamosenergia modell megalkotása.

"Bár a villamosenergia piacon jogilag 2007. július 1-jétől a nagykereskedők szabadon választhatnak, melyik szolgáltatótól vásárolják az áramot, ám a piacot a hosszútávú vásárlási szerződések bebetonozták. Másrészt bár az import áram vásárlására is lehetőség van, ám ennek gátat szabnak a szűk keresztmetszetű határáteresztő kapacitások" - hangsúlyozta az elnökhelyettes.

Kifejtette: az Európai Unió célja az, hogy az árampiacon 5-6 tagország alkotta 3-4 régió jöjjön létre, amelyek összehangolják kereslet-kínálatukat, és létrehoznák potenciális áramtőzsdéjüket.

Utalt arra, hogy a GVH vizsgálatot indított a hat áramszolgáltató ellen, mivel pár hónappal a piacnyitás előtt tömeges hűségszerződéseket kötöttek a vásárlókkal, ezzel jelentősen megnehezítve az új szereplők piacra lépését.

A bankok hitelkártyához ajánlott 45 napos ingyen hitel ajánlataival kapcsolatban a fogyasztók megtévesztése miatt már tavaly télen az OTP ellen hoztak elmarasztaló határozatot.

Ám mivel a többi pénzintézet továbbra is kínálja a hasonló konstrukciókat, így a GVH úgy döntött: az összes ilyen szolgáltatást kínáló banknál versenyfelügyeleti eljárást fog lefolytatni a közeljövőben. Ezek közül az első a CIB és az MKB ellen indított versenyfelügyeleti procedúra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek