Névszerinti szavazást a drogtörvényről!
A Fidesz név szerinti szavazást kér a büntető törvénykönyv drogfogyasztásra és drogterjesztésre vonatkozó módosításakor. Erről a frakció vezetése döntött hétfői ülésén. A polgári párt közleményében utal arra, hogy az elmúlt napokban szakmai közösségek - a többi között a Gimnáziumok Országos Szövetsége, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Rezidens Szövetség - nyilatkozatban tiltakozott a tervezett módosítások ellen.
Dátum: 2002-12-16 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:27.190623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes és Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke által jegyzett közlemény szerint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívására, a kormány javaslata elleni tiltakozásul eddig 60 ezren látták el kézjegyükkel az aláírásgyűjtő íveket. A Fidesz indokoltnak és jogosnak tartja a tiltakozást, mert - mint írják - a kormány javaslatának elfogadása esetén olyanok is lehetőséget kapnának a büntetés elkerülésére, akik - akár vételár ellenében - kábítószert kínálnak az iskolákban, művelődési házakban, illetve kiskorút kábítószer termesztésére, előállítására, megszerzésére használnak fel.
- Minden országgyűlési képviselőnek tudnia kell, hogy amennyiben jelen formájában megszavazza a Btk. módosítását, azzal a drogtermesztők és drogkereskedők érdekeit védi a családok, gyermekeink biztonságával szemben - fogalmaznak a fideszes képviselők.
MTI - fidesdz.hu