Méregdrága lehet sok száz gyógyszer
Több száz gyógyszer társadalombiztosítási támogatása szűnhet meg hamarosan, azaz megfizethetetlenné válik a betegek túlnyomó többségének. Ennek oka, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megvonja a támogatást a drágább szerektől. Támogatásmegvonás akkor történik, ha egy medicina ára legalább 20, illetve más esetekben 50 százalékkal magasabb, mint az adott csoport referenciakészítményéé (ez általában a legolcsóbb).
Dátum: 2007-02-09 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:12.960216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyártóknak azonban lehetőségük van arra, hogy árcsökkentést ajánljanak, s ezzel megtartsák a tb-támogatást. Az OEP honlapja szerint ezt február 15-ig tehetik meg. Így még nem tudni, hány orvosság veszíti el végül a támogatását. Az OEP honlapján tegnap óta olvasható többszázas listán szerepelt például számos vérnyomáscsökkentő, koleszterinszint-csökkentő, asztmakészítmény, sőt még agyhártyagyulladás elleni vakcina is.
Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke szakmailag elhibázottnak tartja a döntést, elsősorban azért, mert bizonyos hatóanyagoknak teljesen megszűnne a tb-támogatása. Példaként említette, hogy létezik olyan vérnyomáscsökkentő-csoport, amelyben most kilencféle hatóanyag szerepel, de a lista jelenlegi állása szerint csak három maradna. Ezért egyeztetést kezdeményeztek az OEP-vel, ennek "egyik fordulóját" tegnap lapzárta idején tartották. Más gyártók azt kifogásolták, hogy a legkorszerűbb készítmények árát sokszor régi, kevésbé hatékony szerekével hasonlították össze. A vérnyomáscsökkentőknél például egy csoportba sorolták azokat, amelyekből még napi háromszor kellett bevenni, és a korszerűeket, amelyekből csak egyszer.
Nemcsak olyan gyógyszerekért kell hamarosan többet fizetniük a betegeknek, amelyeknek megszűnik a társadalombiztosítási támogatása, hanem - a támogatási formák változása miatt - olyanokért is, amelyeknek megmarad. Ugyanakkor lehetnek olyan medicinák is, amelyek kevesebbe kerülnek majd.
MNO - fidesz.hu