Négypárti egyeztetés Afganisztánról és Taszárról
Áder János a négypárti egyeztetés után elmondta: parlamenti pártok egyetértenek egy a terrorizmus elleni küzdelemmel. A parlamenti pártok többsége az afganisztáni egészségügyi alakulat küldésével ért egyet. Ezt a javaslatot a házszabálytól eltérve fogja tárgyalni a Parlament. Amennyiben meg is szavazza, a honvédelmi miniszter ígérete szerint tájékoztatja a kormányt, és kezdeményezni fogja a fegyveres alakulatra vonatkozó határozati javaslat visszavonását. A pártok szerint a kabinetnek saját hatáskörében kell döntenie arról, eleget tesz-e annak az amerikai felkérésnek, hogy a taszári bázison tolmácsolásra, illetve más kisegítő feladatokra alkalmas iraki személyeket képezhessenek ki.
Dátum: 2002-12-16 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:27.501141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az afganisztáni egészségügyi kontingensről való szavazás után a kormány eldönti: visszavonja-e korábbi, fegyveres őrszakasz Afganisztánba küldéséről szóló javaslatát - lebegtette a kormány véleményét Juhász Ferenc.
A pártok szerint a kabinetnek saját hatáskörében kell döntenie arról, eleget tesz-e annak az amerikai felkérésnek, hogy a taszári bázison tolmácsolásra, illetve más kisegítő feladatokra alkalmas iraki személyeket képezhessenek ki. A kormány várhatóan kedden alakítja ki álláspontját ebben a kérdésben. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: jó néven veszik, ha továbbra is folyamatosan részletekbe menő tájékoztatást kapnak a taszári felkéréssel kapcsolatban a honvédelmi és a külügyi bizottságok ülésein.
Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint egyes sajtóhírek szerint az USA azért nem a saját területén képezi ki az irakiakat, mert ez kockázatokat rejt, Juhász Ferenc kijelentette: a kormány nem döntött arról, hogy minden egyes amerikai sajtóhíresztelésre reagálni akarna.
fidesz.hu