Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidel Castro javul

Fidel Castro kubai vezető napról napra jobban van, és már belefolyik az ügyekbe is - közölte a testvére, Raúl Castro egy havannai esemény alkalmából újságírókkal.


Dátum: 2007-02-09 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:13.860958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fidel napról napra jobban van, sok gyakorlatot végez, van a keze ügyében egy telefon, minden fontos dologról tudomása van, és mindent megkonzultálnak vele - mondta az ideiglenes elnök a havannai könyvvásár megnyitóján, helyi idő szerint csütörtökön. Raúl szavai megerősíteni látszanak egy január 30-án közzétett televíziós felvételt, amelyen Fidel Castro a korábbinál jobb állapotban volt látható.

A felépülés menetéről egy részletet elárult Venezuela havannai nagykövete is, aki aznap korábban elmondta: a beteg ismét tud táplálkozni. A gond az volt, hogy nem tudott szilárd ételt magához venni, de ez már jelentősen megjavult - mondta a diplomata.

Fidel Castro tavaly július 31-én ideiglenesen átadta a hatalom gyakorlását öccsének, Raúlnak, mert meg kellett műteni. Betegsége mibenlétét államtitoknak minősítették, de azt következetesen hangsúlyozták, hogy a legfőbb vezetőt nem halálos kór támadta meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek