Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogi bakin bukhat el a kórházreform

Egy jogi "baki" miatt az egészségügyi intézményrendszer egész reformja megbukhat. Bármelyik kórház fordul esetleg bírósághoz, a testület megsemmisítheti az egészségügyi miniszter leendő döntését az intézmények átalakításáról - tudta meg a Népszava.


Dátum: 2007-02-09 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:32:15.429333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügy hátterében az áll, hogy bár az Egészségügyi Minisztérium jogértelmezése szerint Molnár Lajosnak március elejéig van ideje határozni a kórházak sorsáról, egy jogi szakértő ezt tételesen cáfolta, és kiemelte: a törvény alapján a miniszternek hétfőig már döntenie kellett volna. Fellebbezés esetén a későbbi határozatot így formai okokra hivatkozva annulálhatja a bíróság.

Bármelyik kórház megtámadhatja majd a bíróságon az egészségügyi miniszter leendő döntését a kórházi ágyszámokról, és ezen el is bukhat az intézményrendszer átalakítása - tudta meg a Népszava. Az ügy hátterében az áll, hogy a egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény szerint Molnár Lajosnak hétfőig határoznia kellett volna arról, melyik - a súlyponti intézmények 39-es listájáról lemaradó - területi kórházat hogyan alakítják át: melyiket zárják be, illetve melyekben marad csak a rehabilitációs és szűnik meg a gyógyító tevékenység.

Molnár január 8-án küldte el javaslatát a 120 területi intézmény ágyszámának felosztásáról, és a Regionális Egészségügyi Tanácsoknak (RET) 20 napja volt arra, hogy ezt felülírják vagy elfogadják. Ezzel szemben egyik grémium sem hozott érvényes döntést, a január 28-i határidőre mind visszadobta a javaslatot a szaktárcának. A RET-ek döntése ráadásul csak akkor lett volna érvényes, ha azt minden, az adott régióban érintett intézmény fenntartója 30 napon belül elfogadja.

Az Egészségügyi Minisztérium jogértelmezése szerint azonban akkor is él a 30 napos haladék, ha a tanácsok nem hoztak érvényes döntést - mondta korábban a Népszava kérdésére Horváth Ágnes, a tárca államtitkára. A szaktárca szerint ugyanis a "nem döntés" is döntésnek minősül. Tételesen cáfolta azonban ezt egy a Népszava által megkérdezett, névtelenséget kérő egészségügyi szakjogász. Mint mondta: a törvény szövege alapján a RET "dönt a normatívák és a hozzájuk tartozó ellátási területek egészségügyi szolgáltatók közötti felosztásáról", és ez akkor érvényes, ha az intézmények fenntartói 30 napon belül elfogadják. Szerinte épp a törvény szövege alapján nem lehet a "nem döntést" döntésnek tekinteni, hiszen pontosan le van írva, miről kellett volna határozniuk a RET-eknek. Mivel a testületek a normatívák felosztásáról semmilyen döntést nem hoztak, abba nem is kell belegyezniük a fenntartóknak, így a jogszabály 8 napot ad a miniszternek arra, hogy eldöntse, milyen sorsot szán az intézményeknek. Ez a határidő február 5-én, e hét hétfőn már lejárt.

A szakember ráadásul felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel a miniszter megszegi a törvényt, így későbbi döntése ellen bármely érintett kórház fellebbezhet a bíróságon, amely - formai okokra hivatkozva - hatályon kívül helyezheti Molnár leendő határozatát. Kiemelte, hogy ebben az esetben a bíróság közigazgatási határozatot hozhat, amely első fokon jogerős, az ítélet ellen fellebbezést nem, csak felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani. Az eljárásnak ugyanakkor halasztó hatálya nincs, és ez azt jelenti, hogy áprilisra mindenképpen kiépül ugyan az új intézményrendszer, de fellebbezés esetén elképzelhető, hogy a bíróság az egész változtatást később annulálja.

Népszava Online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek