A nemzetbiztonság online hozzáférne a telefonálók adataihoz
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre való tekintettel" az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal és a Miniszterelnöki Hivatallal együttműködve kezdeményezte az elektronikus hírközlési törvény módosítását.
Dátum: 2007-02-09 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:17.156855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Civil szervezetek szerint a törvénymódosítás tervezete adatvédelmi szempontból elfogadhatatlan, ellentmond a vonatkozó EU-irányelveknek és alkotmányellenes: a nemzetbiztonsági hivatalnak folyamatos online hozzáférést adna a telefonálók és az internetezők összes adatához, a szerzői jogvédők pedig még a mobilosok helymeghatározási adatait is kikérethetnék a szolgáltatóktól. A tervezetet már az adatvédelmi biztos is bírálta. (Index)
MNO - fidesz.hu