Lendvainak nem kellett a lógóorrú elefánt
Ajándékot szeretett volna átadni Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynak és Lendvai Ildikónak, az MSZP frakcióvezetőjének a Rendszerváltó Fórum péntek délelőtt, de a szervezet képviselőit egyikük sem fogadta.
Dátum: 2007-02-09 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:22.863224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tucatnyi Kossuth téri tüntető a Rendőrség Igazgatási Központja elé vonult, ahol Fáber Károly, a demonstráció szervezője egy fekete színű "Darth-Vader" sisakot szeretett volna átadni a budapesti rendőrfőkapitánynak, melyre azonosító számként a "mínusz 001" számot, illetve a "Gergvéder" szót írták. A Rendszerváltó Fórum egy köteg, fénymásolóval készített, "játék" húszezer forintos bankjegyeket is szeretett volna átadni "túlóradíj" gyanánt a rendőröknek, de egyik ajándékot sem vették át. A demonstrálók azért keresték volna fel a vezérőrnagyot, hogy a "Kossuth tér szellemiségének üzenetét átadják: Gergényi kényúr a hazához hű, nemzeti rendőrséget vezessen" - mondta Fáber Károly.
A demonstrálók ezt követően a Képviselői Irodaházhoz vonultak, hogy Lendvai Ildikó számára egy vörös színű, lógó orrú elefántot ajándékozzanak, amely számukra a szomorúságot jelképezi. Az ajándékot itt sem vette át senki, ezért azt szintén postai úton juttatják el a "címzettnek". Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője a jelenlévő újságíróknak ugyanakkor bejelentette, hogy az MSZP frakcióvezetője jövő szerdán délelőtt fogadja a Kossuth téri tüntetők delegációját, és a "nemzeti oldal küzdelmének okairól" tárgyalnak.
MTI - fidesz.hu