Ellenőrző bizottságot hoztak létre az iraki ellenzékiek
Az iraki ellenzék vezetői londoni tanácskozásukon eleget tettek az Egyesült Államok kívánságának, hogy lépjenek fel egységesen, de nem sikerült megújítaniuk azt a képviseleti rendszert, amely több mint egy évtizede megbeszéléseik alapját képezi.
Dátum: 2002-12-17 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:28.425651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben London és Washington továbbra is nyomás alatt tartja a bagdadi vezetést a feltételezett iraki tömegpusztító fegyverzet utáni kutatással, az iraki emigráció ellenzéki csoportjai egy 50 tagú ellenőrző és koordinációs bizottság felállításával folytatták szombaton kezdődött londoni tanácskozásukat.
"Szükségünk van egy mechanizmusra, amely képes betölteni a politikai vákuumot, ha Szaddám (Huszein) megbukik. Ezzel a bizottsággal tettünk egy lépést ebbe az irányba" - mondta a Reuters hírügynökségnek a munkáját kedden megkezdő bizottság egyik tagja.
A testületet az Egyesült Államok által elismert hat iraki ellenzéki szervezet közös titkársága fogja működtetni. A főtitkári posztot egyelőre üresen hagyták, megelőzendő, hogy bármelyik etnikai vagy vallási csoport a saját befolyása alá vonja a testületet.
Hétfőn a résztvevők túlnyomó része egyetértésre jutott abban, hogy - éjjel is folytatandó újabb tárgyalások után - kedden közös zárónyilatkozatot terjesztenek a 350 küldött elé.
A londoni találkozót bojkottáló iraki csoportok elítélték a konferenciát, azt állítva: Washington bábkormányt igyekszik létrehozni Bagdadban, hogy ellenőrzést szerezzen az ország olajtartalékai felett.
Az egyik részt vevő iraki ellenzéki szervezet, az Iraki Nemzeti Kongresszus szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy hétfőre virradó éjjel egy nappal meghosszabbították a Washington védnökségével zajló tanácskozást, miután még nem sikerült megállapodásra jutni a felállítandó ellenőrző és koordinációs bizottság összetételéről.
"Az Egyesült Államok azt mondta nekünk, hogy megállapodás nélkül nem mehetünk el innét" - mondta a szóvivő a francia hírügynökségnek.
MTI - fidesz.hu