Folytatódó román-ukrán területi vita
Románia bírálta pénteken Ukrajnát, mert szerinte a kijevi parlament a fekete-tengeri Kígyó-sziget státusának megváltoztatására irányuló határozatot fogadott el, elébe vágva a hágai Nemzetközi Bíróság döntésének a két fél területi vitájában.
Dátum: 2007-02-09 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:25.352492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bukaresti külügyminisztérium közölte: tudomására jutott, hogy az ukrán parlament határozatot hozott egy település létrehozásáról a szigeten. Emiatt Ukrajna bukaresti nagykövetének szóbeli jegyzéket nyújtottak át, amelyben a minisztérium leszögezi, hogy "nem bír jogi következményekkel, és nem befolyásolja a Nemzetközi Bíróság döntését a fekete-tengeri kontinentális talapzat felosztásáról" egyetlen olyan lépés sem, amelynek az a célja, hogy a 17 hektáros, sziklás kis szigetet saját gazdasági élettel bíró területnek állítsa be. A minisztérium "önmérsékletre" szólította fel az ukrán felet, tekintettel a Hágában folyó eljárásra.
Bukarest évek óta vitában áll Kijevvel, amely kizárólagos gazdasági övezetévé akarja nyilvánítani a sziget környékét, amely 1948 előtt Romániához, utána pedig a Szovjetunióhoz tartozott. A tengerfenék alatt szénhidrogén lelőhelyek rejlenek a sziget körül. A területi vitát Románia vitte a hágai Nemzetközi Bíróság elé.
MTI - fidesz.hu