Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kecskeméti képviselők is segítették a beregszászi könyvtár létrehozását

A kecskeméti közgyűlés képviselői személyesen is hozzájárultak a beregszászi Gyermek és Ifjúsági Könyvtár Közösségi Tér kialakításának költségeihez.


Dátum: 2007-02-09 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:27.469380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zombor Gábor polgármester és Bárdos István, a Beregszász-Kecskemét Baráti Kör Egyesület társelnöke írta alá pénteken azt a szándéknyilatkozatot, amelyben - számos civil egyesület, alapítvány mellett - kinyilatkoztatják szándékukat a Gyermek- és Ifjúsági Könyvtár Közösségi Tér létrehozására, Beregszászban.

A szándéknyilatkozathoz való csatlakozás mellett a kecskeméti közgyűlés korábbi döntése értelmében a könyvtár kialakítását 400 ezer forint pénzbeni támogatással is segíti a város. Ezt az összeget a képviselők személyes befizetéseikből további 100 ezer forinttal egészítették ki.

Bárdos István elmondta, hogy a leendő létesítmény szándékaik szerint túlmutat majd a könyvtár funkcióján: találkozási hely, a magyar kultúra és nyelv bázisa lesz Beregszászon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek