Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új vádak Hodorkovszkij és Lebegyev ellen

Az orosz főügyészség pénteken nyilvánosságra hozta, hogy több milliárd dollár tisztára mosásával, törvénytelen értékpapírügyletek lebonyolításával és olajlopással vádolja Mihail Hodorkovszkijt, a YUKOS egykori orosz olajipari óriásvállalat alapító-tulajdonosát, illetve volt üzlettársát, Platon Lebegyevet.


Dátum: 2007-02-09 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:29.345112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vádemelés hétfőn történt meg, de az orosz főügyészség csak most tette közzé az újabb vádpontokat Hodorkovszkij és Lebegyev ellen, akik jelenleg nyolcéves börtönbüntetésüket töltik állítólagos adócsalás miatt.

Az ügyészség szerint a nyomozás során fény derült arra, hogy Hodorkovszkij és Lebegyev bűnszövetkezetük más tagjaival együtt 1998 novemberében csalással és hamisított okiratokkal eltulajdonította a Vosztocsnaja Nyeftyanaja Kompanyija olajtársaság részvényeit, és ezzel hatalmas kárt okozott az államnak. Azért, hogy elfedjék a lopást, és az ügylet törvényes látszatát keltsék, az értékpapírokat több külföldi off-shore cég nevére írták át, és így legalizálták a jogtalanul szerzett vagyont, az állami tulajdonú értékpapírokat.

A főügyészség szerint Hodorkovszkij és Lebegyev 1998 és 2003 között 850 milliárd rubel értékben tulajdonított el törvénytelenül olajat három olajipari vállalattól, a Szamaranyeftyegaztól, a Juganszknyeftyegaztól és Tomszknyeftytől. A "bűnbanda" csalárd módon olajkitermeléskor keletkező olaj-víz elegyként vásárolta meg a nyersanyagot, majd alvállalkozások révén 3-4-szeres áron adott túl rajta. A közvetítőcégeket Oroszországban és külföldön is bejegyezték, hogy nyélbe üssék a törvénytelen olajüzletet, és külföldön hagyják a bevétel egy részét.

A főügyészség szerint ily módon Hodorkovszkij bűntársaival együtt 1998 és 2004 között 450 milliárd rubelt és 7,5 milliárd dollárt (összesen közel 23-25 milliárd dollárt) mosott tisztára.

Hodorkovszkij és Lebegyev ügyvédei korábban abszurdnak, sőt őrültségnek nevezték az újabb vádakat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek