Tálib rajtaütés
Lesből támadó fegyveresek megöltek négy rendőrt Afganisztánban a déli országrészben - közölte szombaton a helyi rendőrség. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-02-10 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:33.670541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A járőröző rendőröket péntek este érte támadás Muszhan falu közelében, Pandzsvaji körzetben, Kandahártól 20 kilométernyire nyugatra.
A támadók minden bizonnyal a megbuktatott vallási fanatikus tálib rezsim hívei voltak. Kandahár térsége a tálib mozgalom fellegvára.
A rajtaütés után tűzpárbaj bontakozott ki a támadók és a rendőrök között, de azt nem lehet tudni, hogy a táliboknak voltak-e veszteségeik.
Afganisztánban tavaly történt a legtöbb erőszakos cselekmény azóta, hogy 2001-ben az amerikai vezetésű szövetséges haderő megdöntötte a tálib rendszert: a hivatalos adatok szerint összesen több mint négyezren vesztették életüket.
MTI - fidesz.hu