Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már csak a "négyek bandája" támogatja Teheránt?

Irán napról napra jobban elszigeteli magát vitatott atomprogramja ügyében, amellyel kapcsolatban már csak a "négyek bandája" támogatja - jelentette ki Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár pénteken az argentin fővárosban, megjegyezve mindazonáltal, hogy létezik diplomáciai megoldás a válságra. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-02-10 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:34.312706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A washingtoni külügyminisztérium harmadik számú vezetője argentínai látogatásán emlékeztetett arra, még mindig áll a 2006 júniusában Teheránnak tett ajánlat, amely szerint felfüggesztik az Iránra atomprogramja miatt kivetett szankciókat, ha az iszlám köztársaság lemond az urándúsításról.

Irán azonban - folytatta az amerikai diplomata - mind mélyebb gödröt ás saját magának, s támogatóinak köre mostanra a "négyek bandájára" szűkült, vagyis a következő négy országra: Kuba, Venezuela, Szíria, Fehéroroszország. Burns azt mondta, hiába lehetséges a diplomáciai megoldás, ha Teherán sajnálatos módon inkább ezekre az országokra hallgat.

Az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedésekkel sújtotta Iránt, s növeli a Perzsa-öbölben állomásozó haderejét, váltig hangoztatva, hogy a diplomáciai megoldás pártján áll, s nem áll szándékában megtámadni Iránt.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egy pénteken nyilvánosságra került jelentés szerint csaknem felét felfüggeszti az Iránnak nyújtott technikai jellegű segélyprogramoknak azoknak az ENSZ-szankcióknak az alapján, amelyekkel a világszervezet azért sújtotta a közép-keleti államot, mert az megtagadta vitatott urándúsító tevékenységének a felfüggesztését.

Teheránnak nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítania azt az állítását, hogy az urándúsítás egyedüli szándéka az áramtermelés. Nyugaton azt gyanítják, Irán valójában atombomba építéséhez szükséges fűtőanyag előállítására törekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek