A külügyi szóvivő hazudik
"Polgár Viktor külügyi szóvivő az MTI-nek kiemelte: a misszióvezetőknek elküldött jegyzékben sem a Fidesz, sem Orbán Viktor neve nem szerepel." "Orbán Viktor régi pozíciójának visszaszerzéséhez azt sem tartja túl nagy árnak, hogy a rendőrségből csinál bűnbakot, az árpádsávos zászlók alatt masírozó rendbontókból pedig hősöket." Ez utóbbi mondat szerepel szó szerint a külügy anyagában. Az alábbiakban közöljük az érintett "kommunikációs üzeneteket".
Dátum: 2007-02-10 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:37.314377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"KOMMUNKÁCIÓS ÉS KÖZKAPCSOLATI FŐOSZTÁLY 2007. február 8.
KOMMUNIKÁCIÓS ÜZENETEK
A kordonbontásról
- A kordonbontók nem a kormány ellen tüntetnek, hanem a köztársaság rendje ellen. A kerítés-bontók rendbontók, akik nem politizálnak, hanem provokálnak.
- A kordon a rendőrségé, rendőrsége pedig nem a kormánynak, hanem a köztársaságnak van mindannyiunk biztonsága, a hétköznapok rendjének megvédése érdekében.
- A kordonbontás egy kétségbeesett politikus szélsőséges akciója, aminek egyetlen racionális magyarázata, hogy saját megrendült pozícióját igyekszik megerősíteni pártjában. Parlamenti politikus ennél felelőtlenebb dolgot még nem csinált az elmúlt 16 évben. Orbán Viktor régi pozíciójának visszaszerzéséhez azt sem tartja túl nagy árnak, hogy a rendőrségből csinál bűnbakot, az árpádsávos zászlók alatt masírozó rendbontókból pedig hősöket. Veszélyes akciójával a kormánynak akar ártani, de Magyarországot sodorja veszélybe.
- Amíg a parlamenti erők bármelyike ilyen vagy ehhez hasonló akciókat hajt végre bátorítást nyújtva ezzel a "rend-ellenes", szélsőséges politikai csoportoknak, addig nem lesz nyugalom Magyarországon. Addig mindig randalírozástól kell félni a nemzeti ünnepeken, addig mindig szükség lesz kordonokra a közintézményeink körül. Az MTV-székház kifosztását nehéz elfelejtenie Magyarországnak.
- A kormány elvi álláspontja: a jogszabályok betartása kötelessége minden állampolgárnak, függetlenül attól, hogy képviselő vagy sem. A képviselőket a jogszabályok betartására kötelezi képviselői esküjük is.
- A rendőrség jogszerű intézkedéseivel szembeni fellépés jogszerűtlen addig, amíg a rendőrség valamely intézkedéséről a bíróság ki nem mondja, hogy jogszerűtlen. A rendőrség intézkedéseit a törvényesség és a közbizalom alapján jogszerűnek kell tekinteni.
- Véleményezni lehet a rendőrség intézkedését, önbíráskodásnak azonban helye nincs.
- A rendőrség az adott kérdésben is jogszerűen fog eljárni és megteszi azokat az intézkedéseket, amelyeket meg kell tennie.
- Ha valaki arra mutat példát, hogy a rendőrséggel nyíltan szembeszegül, akkor ezt sokan felhatalmazásnak fogják tekinteni törvényellenes cselekedetekre."
fidesz.hu