A kormány ismét kijátszotta a terror kártyát
A Kossuth téri vasfüggöny miatt alapvető emberi jogainkat nem tudjuk gyakorolni, hiszen szólás és gyülekezési szabadságunkban vagyunk korlátozva - jelentette ki Schmitt Pál a Fidelitas Országos Választmányának szombati ülésén, Budapesten.
Dátum: 2007-02-10 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:38.031701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Engedjétek meg, hogy a Fidesz nevében köszöntselek benneteket - kezdte felszólalását a Szövetség alelnöke, egyben gratulált a Fidelitasnak első alkalommal megrendezésre kerülő jótékonysági báljához, melyet szép gesztusnak nevezett.
"Szokatlan szóhasználat járja az Európai Parlamentben és az Európai Unióban, ismét megjelent egy olyan kifejezés, hogy vasfüggöny - figyelmeztetett Schmitt Pál. Örültünk neki, hogy egyszer és, úgy gondoltuk, mindenkorra - nem kis magyar áldozat révén - a vasfüggöny, mely negyven éven át választott el minket a demokráciától: eltűnt.
És most újra megjelent a vasfüggöny a valóságban, és képletesen is. És ezt az emberek Európában nem értik.
Hogy lehet a világ egyik legszebb épületét, a demokrácia szimbólumát, az ország házát, az egyik legidősebb, legrangosabb parlamentet Európában kordonnal, ha úgy tetszik vasfüggönnyel elzárni - tette fel a kérdést Schmitt Pál.
A Fidesz alelnöke rámutatott: a kordon képletesen is jelen van életünkben, hiszen a kormány számos területen - így egyebek mellett az egészségügyben, az oktatásban, a munkavállalásban - akadályt állít, vasfüggönyt emel az emberek, a fiatalok elé, megnehezítve boldogulásukat.
A Fidesz alelnöke a kormány bejelentésére utalva emlékeztetett: a kormány már sokadszorra fenyeget terrorveszéllyel.
A kordon elbontásáról szólva Schmitt pál kijelentette: "sajnálom, hogy magam kimaradtam belőle, de a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén kellett részt vennem".
A Fidesz EP-képviselője hozzátette: a vasfüggöny miatt alapvető emberi jogainkat nem tudjuk gyakorolni, hiszen a szólás és gyülekezési szabadságunkban vagyunk korlátozva.
A Fidesz alelnöke ennek ellenére reméli, hogy március 15-én korlát, fenyegetés és rendőri erő nélkül lehet majd ünnepelnünk.
Felszólalása végén Schmitt Pál megemlékezett a 200 éve született Gróf Batthyány Lajosról, az első független magyar kormány miniszterelnökéről, aki a szabadságjogokért, az ország függetlenségéért, az emberek igazáért adta az életét.
fidesz.hu