Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezés Horthy Miklós halálának ötvenedik évfordulójáról

Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzója halálának ötvenedik évfordulójára emlékeztek szombaton szülővárosában, Kenderesen a helyi önkormányzat szervezésében.


Dátum: 2007-02-10 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:39.900102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több százan gyűltek össze a családi kriptánál az ökumenikus istentisztelettel kezdődött megemlékezésre, több kisebb-nagyobb csoport nemzeti színű és árpádsávos zászlókkal vonult fel. A legnépesebb csoport Nyíregyházáról érkezett, tagjai Horthy kormányzása idején ismert katonadalokat énekeltek.

A megemlékezésen részt vett Horthy Miklós menye, Edelsheim-Gyulai Ilona, akit két unokája is elkísért Kenderesre.

Bogdán Péter polgármester a kripta előtt mondott beszédében felidézte az 1920 és 1944 között Magyarországot irányító államférfi katonai és politikusi pályafutását, a szülőhelyhez fűződött kapcsolatait és kitért hazahozatalának körülményeire.

A szónok Horthyt Ferenc József császárhoz hasonlította, mondván, "mindkettőjüket az elhivatottság mellett a magánéleti csapások is edzették a hivatáshoz". Mint mondta, "24 évi kormányzósága alatt Magyarország a térség legkonszolidáltabb országa lett, hazánkat Európa megbecsült, szerves részévé tette, a magyar pengőt Európa- szerte a legmegbecsültebb pénznek ismerték el".

Az ünnepi beszéd után a családi kriptánál koszorút helyeztek el többek között a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rend, a Magyar Demokrata Fórum, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a környező települési önkormányzatok képviselői.

A megemlékezés estig folytatódik további koszorúzással, valamint a Koltay Gábor rendező által készített "Horthy, a kormányzó" című film bemutatójával.

A portugáliai Estorilban 1957 februárjában elhunyt Horthy Miklóst feleségével 1993 szeptemberében több mint ötvenezer ember, köztük a hazai közélet számos akkori képviselője előtt temették újra Kenderesen a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek