Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak a palesztin tiltakozások

A templomhegyi ásatások ellen tiltakozó palesztin fiatalok szombaton Kelet-Jeruzsálemben kövekkel dobálták meg az izraeli rendőröket, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.


Dátum: 2007-02-10 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:40.612173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tizenéves palesztin tüntetők szemetes konténereket gyújtottak fel és kőzáport zúdítottak a kivezényelt rendőrökre, valamint egy kelet-jeruzsálemi rendőrőrsre, betörve számos, közelben parkoló gépkocsi ablakát. Elégettek egy izraeli zászlót és megdobáltak egy kanadai turistákat szállító buszt is.

Az incidensekben senki sem sérült meg - közölte Smúél Ben Rubi, a jeruzsálemi rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a nap folyamán további megmozdulásokra számítanak.

A Jeruzsálem óvárosában lévő Templomhegyen - amelyen a muzulmánok harmadik legjelentősebb szent helye, az al-Aksza mecset is áll - napok óta amiatt feszült a légkör, hogy az izraeli hatóságok a héten ásatásokat kezdtek egy nagyszabású átépítési terv keretében az oda vezető egyik feljárónál. A zsidó állam ígéretet tett arra, hogy a földmunkák nem tesznek kárt a muzulmán szentélyekben, de a muzulmán világban attól tartanak, hogy az átépítést megelőző - s minden ilyen esetben kötelező - régészeti feltárás veszélyezteti a Mecsetek terének alapzatát, és azt az al-Aksza mecset elleni támadásként fogják fel.

Pénteken több ezer muzulmán hívő tüntetett a földmunkálatok ellen a Templomhegyen és környékén. A tiltakozók egy része összecsapott a rendőrökkel, 20 tüntető és 19 rendőr könnyebben megsebesült, tizenhét palesztint őrizetbe vettek.

Az izraeli rendőrség, hogy elejét vegye az összecsapások kiújulásának, szombaton sem oldotta fel a szent hely látogatására bevezetett korlátozást, miszerint 45 év alatt muzulmán férfiak nem mehetnek imádkozni az al-Aksza mecsetbe.

Az ásatások az egész Közel-Keleten tiltakozást váltottak ki, tüntetések voltak pénteken Egyiptomban, Szíriában, Jordániában és Libanonban is. Az egyiptomi külügyminiszter, a jordániai uralkodó és a világ legnépesebb muzulmán országa, Indonézia az építkezés leállítására szólította fel Izraelt. Malajzia, az Iszlám Konferencia Szervezetének soros elnöke a nemzetközi közösség azonnali beavatkozását szorgalmazta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek