Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány szét akarja bontani a médiatörvényt

Késésben vagyunk a digitális műsorszórási technikára való átállásban - jelentette ki Bartha József, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) igazgatója. A kormányzat szét akarja bontani a médiatörvényt, külön jogszabályban határozná meg az egyes tartalomszabályozási kérdéseket. A szakértő szerint ez beszűkíti az ellenzék mozgásterét, ezért elfogadhatatlan.


Dátum: 2007-02-10 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:42.354278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartha József elmondta, Magyarországon még az idén pályáztatnák ezeket a műsorszolgáltatási jogosultságokat, miközben más államokban e lépés megtételénél 2-3 évvel korábban született meg a terület jogszabályi rendezése; a szakember hangot adott azon álláspontjának, hogy 2002-re meg kellett volna hozni a területet szabályozó törvényeket.

Bartha József úgy vélekedett: alig öt évünk van arra, hogy kiépítsük a most használt analóg műsorsugárzási rendszerek helyére lépő digitálisakat, ami kevesebb, mint amennyi alatt Nagy-Britanniában sikerült ezzel a feladattal megbirkózni.

Vári Péter kormány-főtanácsadó arról beszélt, a kormányzat több törvényben kíván foglalkozni a kérdéssel, egyfelől azért, mert a hírközlés és a tartalomszabályozás kérdéseit külön kell választani, másrészt azért, hogy ne kelljen az utoljára elkészülő anyagokat bevárni az új szabályozás megszületéséhez.

Hangot adott annak az álláspontnak, hogy jövőre akár megkezdhetik immáron nem kísérleti jellegű működésüket az első földfelszínen sugárzó digitális adók.

"Politikai kérdés, hogy hány jogszabályra akarjuk bontani a médiatörvényt" - jelentette ki Scherer Zsolt médiaszakértő, politológus, aki szerint az Európai Unió csak a technikai és tartalmi szabályozás "külön kezelését" írja elő. Hozzátette: az ellenzéknek nem érdeke, hogy a médiatörvényt három-négy külön törvényre bontva kiengedje a kezéből a végszavazás nyújtotta politikai garanciát. A szakértő kijelentette, az új szabályozásnak a versenyt kell erősítenie.

A digitális átállás kérdései kapcsán Szikora József, az egyik szervező, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke azt a kérdést tette fel, hoz-e olyan változást az új technika, "amitől az ember boldogabb lesz, jobb lesz"; "vannak gyanúim, hogy ez korántsem biztos" - adta meg a választ saját felvetésére.

Novotny Zoltán, a másik szervező, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke arról beszélt, a magyar piacon napjainkban "gyakorlatilag van száz rádió, amelyekből már kiveszett az érték".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek