Népszavazás Portugáliában az abortusz engedélyezéséről
Népszavazást tartanak Portugáliában az abortusz engedélyezéséről. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság csaknem kétharmada a művi vetélés tilalmának feloldása mellett áll.
Dátum: 2007-02-11 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:44.766468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kilenc éve ugyanakkor már volt egy hasonló referendum, de a szavazásra jogosultak több mint fele nem élt jogával, így a népszavazás érvénytelen lett, és a tilalom érvényben maradt.
Az eltörlést igenlők kampánya arra összpontosított, hogy a tilalom sem küszöböli ki a művi vetélést, becslések szerint évente 23 ezer titkos abortuszt végeznek el Portugáliában.
A katolikus egyház vezetői ugyanakkor élesen ellenzik a legalizálást, mondván, hogy az élet védelme mindennél előbbre való.
radio.hu - fidesz.hu