Újra eladó Taszár
A pályázatot hamarosan meghirdetik, és az egyik aspiráns Kaposvár. A repülőtér azóta, amióta a délszláv háború után elhagyta az amerikai hadsereg, tulajdonképpen üresen áll. A hasznosításról folyó vita egyelőre nem csitul.
Dátum: 2007-02-11 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:46.536663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kaposvár küzd, az állam, vagyis a tulajdonos képviselője viszont azt mondja, nem valószínű, hogy a város tudna mit kezdeni a repülőtérrel.
Kaposvár a dél-dunántúli régió logisztikai központjává kíván válni, abban fontos szerep jutna a korábban az ország második legkorszerűbb, jelenleg használaton kívüli repülőterének. A bázis évek óta húzódó hasznosítási ügyében most a város ismét felveti: keres befektetőt, azonban kapja meg ingyenesen az 540 hektárnyi, 5-6 milliárd forint értékű terület tulajdonjogát. Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint a jelenlegi helyzet méltatlan, a taszári repülőtér gazos és rohad szét.
MNO - fidesz.hu