Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejeződött az elnökválasztás Türkmenisztánban

Befejeződött az elnökválasztás Türkmenisztánban, a választói részvételi arány már a szavazóhelyiségek lezárása előtt két órával 95 százalékos volt.


Dátum: 2007-02-11 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:46.879007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első előzetes eredményeket kedden közlik - jelentette be vasárnap Asgabatban a központi választási bizottság elnöke. A végleges eredményt szerdán jelentik be a Népi Tanács (parlament) ülésén, és ugyanakkor, ugyanott mindjárt be is iktatják hivatalába Türkmenisztán új elnökét. A bizottság elnökének közlése szerint szervezetten, nyugodt körülmények között zajlott le a szavazás.

Bár a szavazásra jogosult mintegy 2,6 millió türkmén állampolgár hivatalosan hat jelölt közül választhatott, megfigyelők szinte bizonyosra veszik, hogy Gurbanguly Berdimukhammedov jelenlegi ügyvezető államfő, korábbi miniszterelnök-helyettes lesz a győztes.

Saparmurat Niyazov előző elnök decemberi halála után Berdimukhammedov a "türkménbasi" utódának nyilvánította magát.

A választási törvény szerint második fordulót kell rendezni, ha egyetlen jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok több mint ötven százalékát, de elemzők nagyon valószínűtlennek tartanak egy ilyen fejleményt.

Az 1992-ben elfogadott alkotmány értelmében Türkmenisztán elnöki köztársaság. A közvetlen szavazással öt évre megválasztott elnök a kormány feje és a hadsereg főparancsnoka is. Az ország függetlenné válása óta az 1999-ben gyakorlatilag örökös elnökké nyilvánított Niyazov, "minden türkmének atyja" töltötte be a tisztséget, rendkívüli személyi kultuszt építve ki maga körül.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének vezetői Türkmenisztánban tartózkodtak az elnökválasztás napján, és figyelemmel kísérték a voksolást, de nem szerepeltek hivatalos megfigyelőkként.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek