Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gergényi megúszhatja: szabotálnák a meghallgatását

Nem tudja Danielisz Béla, a fővárosi városrendészeti bizottság MSZP-s elnöke, hogy az általa vezetett testületnek van-e hatásköre meghallgatni Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt a Kossuth téren február 2-án történt rendőri intézkedésekről - derült ki Kosztolányi Dénesnek, a testület fideszes alelnökének küldött válaszleveléből.


Dátum: 2007-02-12 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:51.853660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben arra utalt, hogy Tiba Zsolt főjegyzőhöz fordult az ügyben, kérdezve, hogy vizsgálhatják-e a cselekményeket, illetve joguk van-e egyáltalán ilyen információk beszerzésére.

Kosztolányi a napokban kezdeményezte az illetékes bizottság rendkívüli ülésének összehívását a kérdésben, de azt is elfogadná, ha az áprilisban amúgy is esedékes kapitányi beszámolót előre hoznák február 28-ra, továbbá a bizottság létrehozna egy eseti munkacsoportot a tavaly szeptemberi-októberi tüntetések, rendzavarások és a Fidesz kordonbontó akcióját követő események közötti összefüggések kivizsgálására.

A bizottság megcsúfolja a nevét, szegénységi bizonyítványt állít ki magáról, ha elszabotálja a Gönczöl-jelentésben is elmarasztalt Gergényi Péter meghallgatását. Lehet húzni az időt, de a kapitánynak előbb vagy utóbb be kell számolni tetteiről - mondta a fideszes képviselő.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek