Egy év múlva próbaüzem a kabai Bioetanol-gyárban
Egyre nagyobb a realitása annak, hogy egy év múlva megkezdődhet a próbaüzem a kabai bioetanol-gyárban - közölte az MTI-vel hétfőn Juhász Lajos, az Első Magyar Bioetanol Kft. ügyvezetője.
Dátum: 2007-02-12 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:55.715473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar agrártermelők többségi tulajdonában lévő projektcég vezetője elmondta: a leendő bioetanol-gyár két alternatív helyszíne közül a bezárásra ítélt Kabai Cukorgyár területén jöhet létre az új üzem. A tulajdonosok abban is megállapodtak, hogy készek együttműködni a gyár területén ipari park létrehozásában, illetve működtetésében. Juhász Lajos szerint felgyorsítja a beruházást a cukorgyár meglévő infrastruktúrája, s az, hogy a tulajdonos-befektetők már a múlt év őszén megrendelték a kulcsrakész bioetanol-gyárat. Ennek megfelelően egy év múlva megindulhat a próbaüzem a száz korábbi cukorgyári munkást foglalkoztató üzemben. A tervek szerint évi 300 ezer tonna kukorica feldolgozásával 100 ezer tonna bioetanolt állítanak el a jövőre elkészülő kabai gyárban - fűzte hozzá Juhász Lajos.
MTI - fidesz.hu