Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Románok szerint "nem véletlen" a székely akció

Élesen bírálják a főbb romániai politikai erők a hét végéig tartó Hargita, Kovászna és Maros megyei népszavazást a Székelyföld autonómiájáról.


Dátum: 2007-02-12 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:33:56.067770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb kormánypárt, a Demokrata Párt elnöke, Emil Boc figyelmeztette a Székely Nemzeti Tanácsot, ne játsszon a tűzzel, mivel az alkotmány és a törvények határát súrolja. Boc szerint az alkotmányt "nem vitatjuk, hanem betartjuk", az alaptörvény pedig egységes nemzetállamként határozza meg Romániát, tiltja a területi szeparatizmusra való buzdítást, és ezekben a kérdésekben nem is lehet szó alkotmánymódosításról. Fenyegetőn hozzátette: a román állam eleget tesz kötelességének "abban az Európában, amelyben együtt kívánunk élni, még ha mások azt akarják, hogy különváljunk".

A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Szociáldemokrata Párt szóvivője, Cristian Diaconescu szerint nem véletlen az, hogy a népszavazást akkor szervezik, amikor nyilvánosságra került Martti Ahtisaari ENSZ-különmegbízottnak a Koszovó végleges státusáról szóló javaslata. Szerinte az akció célja felkelteni a nemzetközi szervek figyelmét a két eseményre, amely egy időben zajlik Dél-Európában.

Diaconescu állásfoglalást kért az egész román politikai osztálytól. Elégtelennek minősítette a demokraták állásfoglalását, amely csak azt szolgálta, hogy a tömörülés tisztázza magát az ügyben. Elvárja, hogy Traian Basescu államfő a keddi parlamenti beszédében fejtse ki a véleményét a népszavazásról és a Románia "enklavizálását" célzó törekvésekről. Megengedhetetlennek nevezte, hogy sem az államfő, sem a miniszterelnök nem hajlandó tudomást venni a helyzetről, egyben kétségbe vonta, hogy az alkotmány és a törvény kezesei megértik-e, mi történik, elszánták-e magukat a cselekvésre, és rendelkeznek-e a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy útját állják az ilyen akcióknak.

Diaconescu szerint a jelenleg működésképtelen állami intézmények képtelenek megfelelő választ adni a kialakult helyzetre, ezért Romániára nehéz napok várnak.

Bogdán Tibor, Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek