Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átmeneti vérhiány, elhalasztják a műtéteket több kórházban

Egy-két nappal el kell halasztani a műtéteket több kórházban is átmeneti vérhiány miatt. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója az InfoRádióban azt mondta, az egészségügyi átszervezések és a különféle térítések bevezetése miatt sok beteg előrehozatta műtétjét, ezért nőhetett meg a vérfelhasználás, de márciusra teljesen helyreállhat a helyzet.


Dátum: 2007-02-12 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:02.006321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utóbbi két hétben megnőtt a felhasználás, így bár valódi vérhiány nincs, átmeneti csökkenésről lehet beszélni a 0-s, az A pozitív és az A negatív vércsoport esetében - ismertette Miskovits Eszter. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója kifejtette, megkérték a kórházakat, hogy halasszák el a műtéteket néhány nappal.

Miskovits Eszter hangsúlyozta, emelkedett a műtétek száma, aminek oka az lehet, hogy még egészségügyi átszervezés előtt jelentkeznek operációra a betegek.

Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója véleménye szerint már februárban javulhat a helyzet, míg márciusban már nem kell várakozásra számítani a műtéteknél.

Telefonon és sms-ben hívják fel az említett vércsoportú véradók figyelmét, hogy jelentkezzenek, és ennek hatására javult is a helyzet a vérellátás területén - tudatta Miskovits Eszter.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek