Gyurcsány Ferenc pózolása nevetséges
Gyurcsány Ferenc Batthyány Lajoshoz hasonlította magát. Örülök, hogy Önök is nevetségesnek találják ezt - utalt a kormánypártok zajongására a Semjén Zsolt felszólalásában, majd hozzátette: van egy közös pont, hiszen mindannyian nevetségesnek tartjuk ezt.
Dátum: 2007-02-12 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:03.768488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A KDNP elnöke a kormányfő napirend előtti beszédére reagálva leszögezte: a Gyurcsány Ferenc kormánya szöges ellentétét teszi annak, mint annak idején az első szabadon választott miniszterelnök.
Batthyány Lajos a reformkorban és miniszterelnöksége idején a kormányával a felvirágoztatás útján indította el ezt a nemzetet, és maradandót alkotott. Önök ehhez képest válságba sodorták ezt az országot.
Válságba sodorták, hiszen a 2002-es parlamenti választás előtti vitákban egyetértés volt abban, hogy a kár a Fidesz, akár szocialisták alakítanak kormányt 2006-ban, azaz már egy évvel ezelőtt euro lenne Magyarországon. És ebben nem az euro az érdekes, hanem az, hogy milyen állapotban van az ország. Már időpont sincs arra, hogy mikor lehetne bevezetni a közös európai valutát - jelentette ki a KDNP frakcióvezetője.
A csatlakozó tíz ország éllovasa voltunk, most sereghajtói vagyunk - jegyezte meg Semjén Zsolt. Ez ellentéte annak, amit Batthyány Lajos cselekedett. És itt van a morális kérdés. Batthyány Lajos morális ember volt. Mi oda jutottunk, hogy belföldön és külföldön a kormányfő "eposzi" jelzője az, hogy "a hazudós Gyurcsány".
Semjén Zsolt emlékeztetett a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra, mely elárulta a határaikon túli nemzetrészeket és meghasonlottá tette a nemzetet, továbbá arra a kormányzati törekvésre, hogy fiktív szervezeteket hoznak létre annak érdekében, hogy rátehessék a kezüket az uniós pénzekre - felülírva az önkormányzati választások eredményét.
A KDNP elnök-frakcióvezetője hozzátette: "mindenféle fiktív veszélyre hivatkozva" akarják korlátozni a szólás szabadságát és az emberek gyülekezési jogát. A béke nem a háború hiánya, hanem az igazságosság gyümölcse - jelentette ki a kereszténydemokraták képviselőcsoportjának vezetője.
fidesz.hu