Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ilyen még nem volt a kis határszéli faluban

Megpezsdült az élet a kis határszéli nemzetiségi faluban, Körösszegapátiban. Hajdú-Bihar megye legfiatalabb polgármestere, a 26 éves Tarsoly Attila, hagyományteremtő céllal farsangi bál megrendezésébe fogott még múlt év decemberében.


Dátum: 2007-02-12 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:04.493236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kezdeményezés támogatásra talált: február 10-én a helyi tornateremben több mint kétszáz bálozó gyűlt össze. A helyieken kívül érkeztek baráti családok a szomszédos Körösszakálból, Magyarhomorogról, Komádiból, Berettyóújfaluból, de még Biharkeresztesről is. Megtisztelte jelenlétével a bált Jakab István országgyűlési képviselő, országos MAGOSZ-elnök és Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is.

Nagy taps fogadta a helyi, valamint a Komádiból és Debrecenből érkezett tánccsoportok egyórás műsorát. A finom vacsora után következett a késő éjszakába nyúló tánc. A talpalávalót a Vajdaságból érkezett Kikindai Betyárok húzták, akiknek vezetője bemutatkozásukkor elmondta: rendszeresen fellépnek Sarkadon és Komádiban, Körösszegapátiba pedig örömmel jöttek el első alkalommal. A 65 ezer lakosú Kikindán mindössze hatezer magyar él, akiknek képviseletében szívügyüknek tekintik a magyar nóta és a lakodalmas rock megőrzését és továbbvitelét.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek