Ördögi körbe került Magyarország?
A Nézőpont Intézet elemzői szerint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelő beszédeiből fog kiderülni, hogy forró tavasz vár-e Magyarországra. Ha a politikusok nem változtatnak a 2006-ban kialakult tendenciákon, erőszakos demonstrációk is lehetnek - hangzott el az intézet sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-02-12 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:06.314798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2006-os esztendő a kultúraváltás éve volt: a rendszerváltoztatás politikai világát visszavonhatatlanul felváltotta a politikai vállalkozók kultúrája - jelentette ki a Nézőpont Intézet hétfői sajtótájékoztatóján Cséfalvay Zoltán, kiemelve: a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedet - sok visszássága ellenére - még az értékalapú politika dominálta. Mint fogalmazott, ezzel szemben 2006-ban már a politikai mezőben is a piaci verseny törvényszerűségei és viselkedésmódjai váltak meghatározóvá. Az elmúlt évben többször megmutatkozott, hogy a politikusok döntéseit és nyilatkozatait csakis a közvetlen haszonszerzés politikai racionalitása vezérli - hívta fel a figyelmet.
Nyolc trend és az ördögi kör
Kitért arra is, hogy a politikai vállalkozók kultúrájának terjedése globális trend, ami azonban nagyon megosztja az országot. Példaként említette, hogy a társadalom nem piacgazdasági körülmények között szocializálódott része elfogadhatatlannak tartja ezt a kultúraváltást, illetve azt, hogy a piaci értékek iránt fogékony társadalmi csoportok viszont a gazdasági racionalitást hiányolják.
Mráz Ágoston, a kutatás vezetője kiemelte: a Nézőpont Intézet 2006-os évértékelője nyolc olyan, kockázatokat rejtő trendet emel ki, amelyek a "politikai vállalkozók" stratégiáira és mindenekelőtt a kormány döntéseire vezethetők vissza. Noha mindegyikük esetében lehetséges pozitív kimenetel is - közölte -, a tavalyi év tapasztalatai alapján sokkal valószínűbb, hogy ördögi körökbe forduló, öngerjesztő mechanizmusokat indítanak el. "Amennyiben 2007-ben tovább mélyülnek ezek az ördögi körök, akkor alapvető értékeink, a demokrácia, a piaci szabadság és a társadalmi szolidaritás is veszélybe kerülhetnek" - jegyezte meg.
A 2006-os év nyolc trendje:
1. A politikai eszme- és célrendszerek hiánya napi pártpolitikai szembenállásra csupaszítja a politikát, s felerősíti a politikaellenes hangulatot.
2. A megosztott média és az alacsony politikai részvétel miatt nincs, aki Számon kérje a sok esetben megsértett demokratikus normákat, ezért Magyarország "hiányos demokráciává" vált.
3. Az elitista kormányzás ellehetetleníti az államigazgatást, ami tovább erősíti az elitista kormányzás iránti igényt.
4. A magas költségvetési hiány miatt bevezetett adóemelések a szürkegazdaság felé terelik a gazdaság szereplőit, és így "balkanizálják" a gazdaságot.
5. A vállalkozók adó- és adminisztrációs terheinek növelése már nemcsak a piaci szabadságot korlátozzák, de gyengítik a vállalkozók versenyképességét Is.
6. A foglalkoztatásra rakodó adó- és járulékterhek növelése lehetetlenné teszi a foglalkoztatás bővítését, és így tovább nehezítik a társadalombiztosítás finanszírozhatóságát (a járulékos költségek Közép-Európában nálunk a legmagasabbak).
7. A költségvetési megszorítások mélyítik a szegénységi csapdát, erodálják a középosztályt, és következményként rombolják a társadalmi szolidaritást.
8. Az adósságspirál miatt végül az államháztartás hiánya — a sok áldozattal járó megszorítások ellenére is tartósan magas marad.
A politikusokon múlik a folytatás
Mráz végül elmondta azt is, hogy a közeljövőben a politikai pártok vezetői értékelik az elmúlt esztendőt. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: az évértékelő beszédek lehetőséget adnak arra, hogy a politikusok új stratégiát hirdessenek meg, ha ezt nem teszik, akkor komoly kockázata van annak, hogy megismétlődjenek az őszi események. A Nézőpont Intézet mindkét stratégiai iránymutatást még elhangzásuk napján elemezni fogja, az alábbi négy szempont szerint:
Szolgálják-e a megbékélést? Elszámolnak-e az elmúlt időszak válságáért viselt felelősséggel? Megfogalmaznak-e valamilyen hiteles jövőképet? Adnak-e választ az Intézet által vázolt ördögi kör-kezdeményekre?
Cséfalvay a 2006-os év egyetlen pozitívumaként az emberek felébredését értékelte. Mint fogalmazott, mára az emberek is tisztában vannak azzal, hogy mekkora a baj Magyarországon.
gondola.hu - fidesz.hu