Robbanás az Etnán
Ismeretlen eredetű robbanás történt keddre virradóra a szicíliai Etna tűzhányón, amelynek következtében harminckét ember megsérült.A robbanás nem sokkal éjfél előtt történt az Etna déli lejtőjén, 1900 méter magasságban.
Dátum: 2002-12-17 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:31.890256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mivel a vulkán csaknem két hónap óta erőteljesen működik, a környék lakossága az első pillanatokban azt hitte, hogy esetleg újabb kráter keletkezett a hegy oldalán. Később azonban kiderült, hogy nem a vulkáni tevékenység volt a detonáció oka, hanem az, hogy a láva a Sapienza elnevezésű kis turisztikai létesítmény közelében valamilyen gyúlékony anyaggal érintkezhetett.
A szakemberek először arra gondoltak, hogy gázpalackok kerültek érintkezésbe a hegy gyomrának forró folyadékával, később pedig olyan feltevések láttak napvilágot, miszerint egy víztartály gyúlékony anyaga vagy egy olajjal működő transzformátor lobbant lágra. A baleset okait még mindig vizsgálják.
A robbanás olyan nagyerejű volt, hogy a légnyomás a helyszíntől nyolcszáz méterre tartózkodó egyik asszonyt ledöntötte a lábáról, s a nő töréseket szenvedett. A sok sérüléssel járó balesetet az okozta, hogy a robbanás miatt bizonyos mennyiségű láva repült a levegőbe, s az hullott a Sapienza turista központra, ott érintkezett valamilyen gyúlékony anyaggal, s néhány gépkocsi lángba borult. A sebesültek között elsősorban a mentésben részt vevő csendőrök, tűzoltók, civil biztonsági emberek vannak, de sebeket kaptak önkéntesek is, akárcsak a helyi önkormányzatnak a helyszínen tartózkodó egyik tagja és néhány turista.
Összesen harminckét embert részesítettek elsősegélyben a közeli Piana Botteróban. Legtöbbjük nem a robbanás vagy a tűz miatt sérült meg, hanem amiatt, hogy a váratlan robaj pánikot keltett Sapienzán, többen hirtelen futásnak eredtek, de elestek. Csak három embert kellett kórházba szállítani, de az ő állapotuk sem életveszélyes.
MTI - fidesz.hu