"ReformDeform"
Az egészségügyi reformnak csúfolt káosz és kormányzati kapkodás a kórházi rendszer szétverésével újabb állomásához érkezett - hívta fel a figyelmet Mikola István parlamenti interpellációjában hétfőn.
Dátum: 2007-02-12 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:08.733401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: úgy tűnik, hogy ennek a "reformnak" a nagy múltú Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet is áldozatául esik. Az Intézet teljes orvosi kara, szakdolgozói kara, betegei és hozzátartozói megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a 700 ezer budapesti és környéki lakos aktív sürgősségi pszichiátriai ellátásáért felelős, nemzetközi szinten is jegyzett intézményt Molnár Lajos miniszter bezárni készül - fogalmazott a Fidesz szakpolitikusa.
Az Ideggyógyászati és az Agyérbetegségek Országos Központjaként, az agyi érkatasztrófában szenvedő úgynevezett stroke-os betegek akut vérrögoldásában és az agyi erek átjárhatóságának biztosításában, a későbbi bénulások megelőzésében kiemelt tevékenységet folytató kórház megszűnik. Az Epilepszia Részlegen százak egész életen át tartó gondozása megakad - figyelmeztetett Mikola István.
Hozzátette, mindezek mellett az intézet felelős az elmebetegségek és az öngyilkosságok hazai előfordulásának követéséért.
Jelentős tudományos, oktatói tevékenységet végző szakemberei között 8 Magyar Tudományos Akadémia orvostudományok doktora dolgozik - ismertette a szakpolitikus -, az épületben működik a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszéke, a Vascularis Neurológiai Tanszéki Csoport, a Geriátriai Tanszéki Csoport, a Memória Klinika illetve a Pannon Egyetem Professzori Laboratóriuma. Az aktív drogbeteg ellátás — a Metadon Program — a budai oldalon csak az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben folyik - tette hozzá.
Mi lesz a sorsa a nagy múltú Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek? - fordult kérdésével Molnár Lajos egészségügyi miniszterhez. "Az Ön intézkedései hatásaként a nyers, embertelen, pénzügyi érdekek alapján szerveződő "reform" következtében - amelyet inkább "deform"-nak neveznék - a pszichiátriai ellátás ismételten a Balkán hátsó udvarába kerülhet. És hogy az ellátatlan betegek, közöttük esetenként ön- és közveszélyes elmebetegek, évek múlva hányszoros terhet fognak jelenteni? Az Önt nem érdekli" - jelentette ki Mikola István.
A pszichiátria súlya csökken, a szcientológia befolyása növekszik - egyre magasabb szinten - jegyezte meg.
Kié lesz a sokmilliárdos budai őspark a rajta álló palotával? Talán a visszaszáll az adományozó Habsburg családra, vagy más tervei vannak ezzel? - fordult végül újabb kérdésével a miniszterhez Mikola István.
Molnár Lajos válaszában arról beszélt, hogy a pszichiátriai betegeket 150 évvel ezelőtt - az orvostudomány akkori állása szerint - fizikailag elkülönítették a társadalom egészétől, ma azonban interaktív járóbeteg ellátóként kell már ezeket a betegeket kezelni, majd hozzátette: maga az épület is alkalmatlan a 21. század orvostudományi kezelésére.
Mikola István viszontválaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a szakmai egyeztetés ismételten hiányzik, továbbá nem kapott választ kérdéseire, így a miniszteri választ nem fogadta el. Az Országgyűlés kormánypárti többsége azonban 149 igen, 99 nem és egy tartózkodás ellenében természetesen elfogadta.
fidesz.hu